Ikera története

Sziasztok! Ikera vagyok,egy démonnő. Inkább démon-tininek mondanám magam,hisz még csak 234 éves vagyok. A teljes nevem Ikera Tashina. Édesanyám vizidémon volt,tőle örököltem hosszú,combközépig érő,kékeszöld hajam.Furcsa,mert anyám után nem a víz erejét örököltem,hnem pont az ellenkezőjét,a tűz hatalmas,pusztító képességét. Bármit képes vok vele megcsinálni. Édesapám az időjárások felett uralkodott,nem is tom,minek is mondhatni...Tőle az elektromosság erejét kaptam.Egyszóval 2 erőm van.Testvérem nincs,szeretek egyedül lenni. És most elmesélem az én történetemet...

Épp a 234. születésnapom ünnepeltük,amikor bejelentettem,h mostmár elég idősnek érzem magam,h világot lássak. Édesanyám nem akart elengedni,de apám,ki a legjobb ember a világon,belátta,h ha menni akarok,úgyis elmegyek...Másnap összepakoltam,és könnyező szemmel,köszönés nélkül elmentem északra.Nagyon imádtam az utazást,hisz egyedül voltam,és mindent megtehettem,amit csak akartam.
A 4.napon egy rablóbanda megtámadt.Nem is tudták,kivel kezdtek ki! Azt hiszem,úgy 30-40-en lehettek.Egyszerre támadtak rám.
-Szép hölgy! Nagyon gazdagnak tűnsz,add ide mindened,és akkor talán nem rondítjuk el azt a csini pofid!!-vigyorgott rám egy sebhelyes ronda pasi.
-Nem gondolod,h oda is adom nektek? Meneküljetek,mielőtt megismeritek az erőmet!-mondtam nyugodt,higgadt hangon.
-Mi nem félünk tőled,ember!-kiáltott fel megint ugyanaz az ember.
-Idióta! Én nem ember vok,hanem démon!-kiáltottam rá,mert kezdtek idegesíteni.És ha én ideges vok,akkor ott nagy baj lesz.
-Nem érdekes,mert úgyis csak egy nő vagy! Belátom igazán csinos,de csak egy gyenge,semmire sem jó asszony! De ha akarod,velem jöhetsz,és gyarapídhatnád a családom!-erre elindult felém,kaján vigyorral a képén...

 -Ezt még megbánod! Tűzfergeteg!-kiáltottam és a két,csuklónál összeszorított tenyeremből hevesen forgó tűzgömb jött elő.
Egyszerre meghaltak minimum 20-an.
-Uramisten! Te tényleg démon vagy! Meneküljünk!!!-kiáltotta egy másik rabló.
-Hát ezt eddig nem tettétek,már csak a halálba menekülhettek!-kiáltottam,mert az idegesség elöntötte az agyamat.
Utáltam az ilyen embereket,hisz jópár évvel ezelőtt,az egyetlen embert,aki szeretett,egy rablóbanda ölte meg.
Felemeltem az égbe a kezemet. Hirtelen elsötétedett minden,befelhősödött az ég.

-Hinashimo!-kiáltottam,és egy villám futott végig a földön...Mindenki meghalt...Mikor eloszlottak a felhők,akkor kezdtem magamhoz térni.Kétségbeestem.Még sosem öltem embert...Senki sem bántott még...Hogy kitisztuljon a fejem,elmentem egy közeli patakhoz.Éreztem a friss víz szagát.Fürdés közben mindig megnyugszik a lelkem.
Gyors levettem élénkzöld kimonóm,ami kihangsúlyozta égszínkék szemem.Mindig azt mondták nekem,h aki belenéz ebbe a szempárba,nem tud nekem hazudni,és elveszik mélységeiben.Én nem tudom,ebből mi az igaz,bár őszintén megmondva,én nem tartom különlegesnek.
Megmártóztam a hűs patakban.Nagyon jól esett.Lemostam magamról a vért.Imádok fürdeni.Talán anyám miatt...
Mikor épp a hajam mostam,vmi zajt hallottam a hátam mögül.

 Mivel ugye szellem vok,nagyon jó a hallásom,és ha minden igaz,akkor az egyik fa mögül hallottam.
-Tűzgolyó! -mondtam,és a fa irányába kilőttem.A fa felrobbant,és egy kiáltást hallottam.Azt hiszem,nagyon is pontos voltam,és a fa repülő darabjai megsebesítették a leselkedőmet.
Fel sem öltöztem,csak magam elé kaptam a kimonóm,úgy rohantam oda,hisz nem vettem volna a szívemre,ha egy ártatlannak baja esik.
Akit láttam,nagyon helyes volt,és ha szaglásom nem csal,akkor vmilyen farkasdémon lehetett.Hosszú,copfos,fekete hajú,szőrmés fiú volt.Így ájultan annyira lenyűgözött,h csak ültem mellette,és néztem őt. Vmi megcsapta az orrom,de én ezt nem akartam! Nem akartam ennyire megsebesíteni! Éreztem a rengeteg vér szagát.Mikor megláttam a sebét,sírva fakadtam.Az egyik fadarab beleállt a vállába,és ömlött belőle a vér. Hogy elállítsam,használtam erőmet,és érintésemmel beégettem a sebet. Így legalább nem veszít több vért. A vízhez húztam,és kitisztítottam a sebét. Még élt,hallottam,h veszi a levegőt,bár kicsit szakaszosan.

 Nagyon sokáig volt eszméletlen.Már rég besötétedett,de még mindig nem tért magához. Az ölembe fektettem a fejét,és törölgettem a verejtékező homlokát.Ez azt jelenti,h küzd a fájdalom és a sebe ellen. Nagyon erősnek tűnt,tudtam,h meg fog gyógyulni,mégsem voltam képes otthagyni egyedül.A fának dőlve elgondolkoztam a mai napomon.Nem történt velem ennyi dolog egyszerre soha!Nagyon kimerültem,és elaludtam. Pár órával később arra ébredtem,h melegem van.Ekkor vettem észre,h az én sebesültem betakargatott a szőrméivel,ő pedig meztelen felsőtesttel nézegeti a sebét a tűz mellett. Milyen tűz?-gondoltam hirtelen. Nem hittem a szememnek. Volt annyi ereje,h fát hozzon,és tüzet rakjon,miközben súlyos fájdalmai lehetnek.És én hogyhogy nem vettem észre?
Felültem,és ő észrevett.
-Bocsánat,h felébresztettelek!-mondta lehajtott fejjel.
-Semmi baj! Igazából....Én sajnálom,h megsebesítettelek...-mondtam elcsukló hangon.

 -Nem te tehetsz róla,csak védted magad. Én voltam az,aki meglesett téged...De... a szépséged maradásra késztetett...-mondta a farkasszellem.
Úgy éreztem,ennél vörösebb nem is lehetnék...
-Hát...köszönöm szépen.Engem Ikerának hívnak!-mondtam halkan.
-Milyen szép név! Engem Kougának.Ha jól értelmeztem a dolgokat,akkor te is szellem vagy.-mondta egy huncut mosollyal megfűszerezve.
-Igen,az vagyok.-mondtam önkéntelenül is mosolyogva. Nem tudtam ellenállni a mosolyának. Odaültem mellé a tűzhöz,és megnéztem a sebét.
-Szépen gyógyul.Nagyon fáj?-kérdeztem.
-Nem,de azért jól leintéztél! De nem számít. Örülök,h megsebeztél!-mondta.
-A seb miatt már félrebeszélsz? Hogy örülhetsz annak,h majdnem megöltelek?-fortyantam fel.
-Hát itt vagy mellettem,nem?-kérdezte mosolyogva.
Most vettem csak észre,milyen kék szeme van.Belenéztem,és csak most értettem meg,mit értettek azon,h a szememben el lehet mélyedni.Azok a kék szemek! Nem tudtam szabadulni a pillantásától.
-Most mennem kell egy kicsit sétálni! -álltam fel hirtelen,mert úgy éreztem,nem vok a magam ura.
Berohantam az erdőbe.

Futottam,amíg teljesen ki nem fáradtam.Megijedtem az érzéseimtől.Mi történik velem? Még csak most ismertem meg,és máris beleszerettem! Én megőrültem! Menekülnöm kell minél messzebb tőle! Nem akarom,h ő is úgy járjon,mint Haroshi,az egyetlen ember,aki szeretett engem.
Mikor már elég messze éreztem magam,lassítottam a tempón. Fájt elszakadnom tőle,de csak neki akarok jót.Már így is majdnem megöltem! Nem lehetek vele!
Nem tudtam,hova is mehetnék. Úgy gondoltam, elmegyek a hegyekbe. Ha jól hallottam,él ott egy démon,akit nem tud senkisem legyőzni.Gondoltam,próbára teszem magam,és ha vesztésre állok,előhívom Sewarát,a vízisárkányom.Ő mindig velem van,ő az én kedvenc háziállatom. Ami azt illeti,amikor nincs átalakulva,olyan kicsi,mint egy kiscica. Mindig alszik,most is a fegyverem melletti kis bőrtáskában húzza a lóbőrt.Helyesebben mondva a sárkánybőrt.
El is indultam. Egész nap mentem,mert mindig az járt a fejemben,h bármikor rámtalálhat Kouga.Estére csak pár órára pihentem meg.
6 nap múlva elérkeztem a hegy lábánál lévő faluba. Nem látszik rajtam,h démon vok,ezért mindenki kedvesen fogadott. Egy öreg nénike,akinek mint megtudtam,nincsenek gyerekei,befogadott.

Egész estig beszélgettünk,kérdezgetett mindenféléről,én pedig majdnem mindig igazat mondtam. Muszály volt hazudnom néha,hisz nem mondhattam neki : persze,csak 234 éves vok,démon,és egy mozdulattal megölhetnélek! Ezért azt mondtam,17 éves vok,(annyinak nézek ki),egy nagyon távoli faluból jöttem,és meg akarok küzdeni a hegyi démonnal.
-Nem teheted! Meg fog ölni!-mondta idegesen.-Mégis mivel akarnád megölni? Csupasz kézzel nem fog menni!
-Hát én a láncomra gondoltam.-mondtam neki.Tetszik tudni,mérgező tüskék pattannak ki a láncomból,ha akarom.-ebben az egyben nem hazudtam. Mindig az oldalamon volt feltekertve egy hosszú lánc,ami az akaratom szerint változtatta magát.Ha akartam,előjöttek belőle a tüskék,és ki is tudtam lőni őket. Gondoltam,ha ez nem válna be,akkor talán elégetem,vagy halálra rázom!

 -Nem tudná megmondani nekem,milyen démon is él a hegyben?-kérdeztem,hisz erről fogalmam em volt.
-Egy levegőszellem! Láthatatlan!Ezért pusztul el mindenki!-kiabálta.Olyan ideges lett,h azt hittem,menten meghal.
-Köszönöm szépen az információkat! Ígérem,h nem keresem meg,csak nyugodjon meg!-mondtam,és ebben nagyon is hazudtam.Már a tervem is megvolt,h hogyan is ölhetném meg.
Lefektettem az öreg nénikét,és én is nyugovóra tértem.
Reggel elköszöntem tőle,azzal a kifogással,h tovább kell mennem,mert fontos küldetésen vok.
Elbúcsúztunk,és minden jót kívántam neki.Sajnáltam,h ennyit kellett ennek a kedves öregnek hazudnom.

 A hegyekben hegyfokról-hegyfokra kapszkodva és ugrálva haladtam. Jópár óra múlva elérkeztem egy sötét barlangnyíláshoz. Lassan bementem.Egy tűzgömböt gyújtottam kicsit magam elé,h lássak is. Egyre beljebb haladtam.
Hirtelen,mintha sokkal hidegebb lett volna.A hátam mögött neszt hallottam.Megfordultam,de ez csak egy csel volt. Hátbatámadott. Én elterültem a földön,de elég rosszul estem,mert eltört a karom. A fájdalom kibírhatatlannak tűnt,de erőt kellett vennem magamon,különben nagyobb fájdalmat kell nemsoká kibírnom,sőt,meg is halhatok,ha nem figyelek!
-Sewara! Ébredj!-kiáltottam. Mocorogni kezdett a bőrtáska az oldalamon,majd kibújt belőle és nőni kezdett,míg akkora nem lett,mint egy igazi sárkány,talán egy picit volt nála kisebb.
-Fújj vizet! Zúdíts esőt mindenre! Hadd lássam meg!-mondtam a fogaim közt szűrve. Parancsom követte is,mert láttam,amint úgy fújja a vizet,mintha esne az eső.Ekkor láttam meg a körvonalait a démonnak.Az erőmet nem használhattam,mert a fél kezemmel nem mehettem volna túl sokra. Elővettem a láncom,és lecsaptam vele. El is találtam,láttam a vércsíkot a földön és a levegőben is kirajzolódott sebe. Még egyszer lecsaptam.Sewara még mindig fújta a vizet a hátam mögött. Én alig álltam a lábamon,de küzdöttem,hisz ezzel,h megölöm,bebizonyítom magamnak,h képes vok egyedül is túlélni.

 -Mérges tüskék!!-kiáltottam. A tüskék előugrottak.

-Méregeső! -a tüskék kirepültek a démon felé.

Úgy nézett ki,mint egy sün. Látszott rajta is,h utolsó erejével küzd. A fájdalom eluralkodott rajtam,és összecsuklottam. Ekkor ő maradék erejét összeszedve nekemugrott.Nem volt erőm már küzdeni. Még Sewara sem tudott segíteni,hisz túl messze kerültem tőle. Csak néztem,ahogy rohan felém,karmai megcsillantak a fényben,mit tűzgömböm árasztott. Éreztem,h eljött az én időm,minden eszembe jutott,a családom,a barátaim,az anyó a faluból,és hogy igaza volt.Éreztem,h pár másodperc és elájulok,vagy ami valószínűbb ,meghalok... Ekkor csak annyit láttam,h vki támadás közben elrúgja tőlem a démont,és üti és üti és üti....de én már a többit nem láthattam....elájultam.
Akkor tértem magamhoz,amikor vki visszarántotta a kezem a helyére. De a fájdalom miatt megint elájultam.
Amikor magamhoz tértem,nem láttam senkit. Tűz mellett feküdtem és este volt. Nem tudtam,hol vok,és hogy mi történt.Aztán eszembe jutott minden,és az idegen is.
-Örülök,h magadhoz tértél!-mondta egy hang mögöttem.
Hát persze! Nem is néztem körbe,csak előre! Hogy lehetek ennyire figyelmetlen? Hátranéztem és megláttam őt. Kougát. Hát megint megtalált...
-Te mit keresel itt? Hogy találtál meg? MI történt? Hol vagyunk?-kérdeztem hirtelen.Mindent tudni akartam.
Közelebb jött,leült szembe velem.
-Először is miután berohantál az erdőbe utánadfutottam,de elvesztettem az illatod. Utána segítségül hívtam a farkasaimat,és így vhogy a nyomodra bukkantam.De te nagyon menekülni akartál előlem!
-Ez így nem igaz! Én nem menekültem!-suttogtam.
-Másodszor,a barlangba már a véred szaga vezetett el. Megijedtem,h vmi bajod esett és utánadrohantam,ahogy csak bírtam.Meg útközben a faluban is mondták,h erre akartál menni.Mikor odaértem,már félajultan feküdtél,és egy démon akart megölni.Ezt nem hagyhattam! Túl fontos vagy nekem... Ezért addig ütöttem,amíg meg nem halt. Bár nem volt már sok dolgom vele,hisz te jól elintézted!-mondta.
-Én....miért vok fontos neked?-kérdeztem.
-Mert...hát...szerelmes vagyok beléd...-mondta és megfordult.
Odahajoltam,és hátulról megöleltem. Erre ő megfordult,és a karjaiba zárt. Így aludtam el.
Mikor megint felébredtem,ő még aludt. Biztos kifárasztotta a virrasztás mellettem.Nagyon koszosnak éreztem magam,így hát felkeltem és elsétáltam a patakhoz.

A pataknál kimostam a ruháim,és megmártóztam a hűs vízben.Azt hiszem,órákon keresztül áztattam magam. Nagyon imádok fürdeni,és most a víz édesanyámat juttatta eszembe. Ekkor jelent meg Kouga.Most nem bújt el,hanem nyílvánosan előlépett.
-Azt hittem,megint magamra hagytál!-mondta.
-Dehogy! Nem tennék ilyet.-válaszoltam.
-Pedig már egyszer megtetted!-hányta a szememre.
-Tudom! De az más miatt volt!-mondtam,megfordultam,és belevetettem magam a vízbe. Amikor újra felbukkantam,Kouga nem volt sehol.Azt hittem,most ő csinálja azt,amit én vele. De nem. A hátam mögött bukkant elő a vízből és megölelt.
-Ne,Kouga! Ne már!-fakadtam ki,és próbáltam kibontakozni az öleléséből.
-Nem érdekel! Szeretlek!-suttogta a fülembe.
Már fordultam volna meg,mikor hangokat hallottam.Vmi veszekedésfélét,utána nagy durranást. Lebuktam a víz alá,mert Kouga is felfigyelt erre a hagra és lankadt a figyelme,így el is engedett.Legközelebb már csak a parton bukkantam fel,és nekiálltam felöltözni. Mire Kouga észrevette,h hol is vok,már rohantam is a hang irányába.
-Várj meg,Ikera!-ordított utánam,de én nem hallgattam rá.
Egy fa mögé bújtam,és onnan figyeltem a történteket.

 -Köszönöm szépen InuYasha! Tudod mit? Utállak! Osuwari,osuwari,osuwari,OSUWARI!!!!!-kiabálta egy fekete hajú lány egy félszellemnek. A félszellem már szép kis krátert ütött.
-ÁÁÁÁÁ!!! Kagome,fejezd be! Most mért? Mit tettem? -fakadt ki InuYasha.
-Nagyon is jól tod! Láttam a lélekrablókat! Megint vele voltál! Hagyj békén! NE is tagadd!-szegény lány ennél a mondatnál már zokogott.
-De.. Kagome...-fogta könyörgőre a dolgot a félszellem.
-Fejezd be! Visszamegyek a világomba!-kiáltott rá Kagome.
-Kagome ne tedd,kérlek!-kiáltott egy kis rókakölyök.
-Ne menj! Ne foglalkozz vele! -mondta egy szerzetes-szerűség.
-Sajnálom,de én ezt nem bírom már! InuYashának én nem vok más,csak egy ékkő-radar! Elegem van!-fakadt ki Kagome.
-Elég legyen! Szellem van a közelben!-mondta egy szellemírtónak öltözött hosszúhajú lány.
Ekkor esett le nekem,h az a szellem én vok!
-Gyere elő,vagy meghalsz! -kiáltotta Inu.
Elősétáltam. Mindenki csodálkozva nézett rám.
-Öööö...sziasztok! Nem akartam megzavarni semmit! Bocsánat! -szabadkoztam.
-Téged hogy hívnak?-kérdezte Kagome.Már nem is látszott rajta,h szomorú volt az előző percben.Ez nagyon meglepett.
-Ikera...és titeket?-kérdeztem.
-Én Kagome vok!-mondta fülig érő szájjal Kagome,és odajött hozzám.-Ő itt Sango,Miroku és Shippou,és ő itt Kirara! -mondta. És ő ki? -fordultam oda Inuhoz.
-Ki kicsoda? Jah! Én őt nem ismerem...-mondta durcásan.
-Én InuYasha vok.-mondta hirtelen Inu.-Te....honnan jöttél?
-Énnn... Messziről...-mondtam.
Kagome csodálkozón nézett rá,hisz Inu nem nagyon volt sose beszélős kedvében,mindig utálta az idegeneket.De most!
-Te kivel vagy úton? Mert ha egyedül,akkor velünk tarthatnál!-jelentette ki a félszellem. Mindenki tág szemekkel bámult rá.Ebből arra következtettem,h most hallanak tőle ilyet először.
-Velem van!-jelentette be Kouga,aki még csak most ért ide.
-Te itt?-kérdezte Inu.
-Ti ismeritek egymást?-kérdeztem,és már én sem értettem semmit.

 -Igen! Ez nem is kifejezés!! Ő zaklatja folyton Kagomét a szerelmével!-ordított rám InuYasha.
-Jól van na! Nyugi! -mondtam kicsit ingerültebben,mint akartam. Talán az idegesített,h az én Rómeóm esetleg nem is az enyém.
-Oh,bocsánat...nem akartam...kiabálni veled!-mondta lehajtott fejjel Inu.
-Te bocsánatot kérsz? Jól vagy InuYasha? Hőgutát kaptál?-kérdezte Shippou és hevesen rángatni kezdte Inu fülét.
-Áhhhh,szállj már le rólam! -és azzal 1 mozdulattal a földhöz vágta.
Erre én odarohantam szegényhez,és az ölembe vettem.
-Te nem vagy normális! Mért kell a nálad kisebbeket bántani? Ettől neked mivel jobb?-fakadtam ki,talán kicsit durvábban,mint szándékoztam.
InuYasha csak bámult rám,utána berohant az erdőbe.Mivel úgy éreztem,h megbántottam,kötelességemnek éreztem,h utánamenjek. Szellem vok,így hát elég gyorsan mozgok.Egy patak partján értem utol. Úgy tűnik,a patakok és folyók nagy szerepet játszanak az életemben.

Odasétáltam hozzá és leültem mellé. Rám se nézett. Nagyon megbánthattam...
-Ööö...InuYasha! Sajnálom...,hogy olyan durva voltam veled! Kérlek bocsáss meg!Csak....nem is tudom...-dadogtam össze.
-Semmi baj! Csak tudod...az a bajom,h...igazad van...mindig megbántok vkit...ezért hagy el mindenki...-suttogta.-Mindenkit elveszítek!
-Ez nem igaz! Hisz ott vannak a barátaid!-mondtam neki,hátha lelket öntök belé.
-Tudod,nem tudok 2 nő között dönteni.Annyi mindenben hasonlítanak,és annyi mindenben különböznek.Mégis! De azt hiszem,mostmár dönteni tudok...-mondta,és a szemembe nézett.
-És,...ha szabad megkérdeznem...kit választasz?-kérdeztem félősen.
-Hát...egyiket sem...én...téged választanálak!-mondta,és még mindig a szememet fürkészte.
-Most ez komoly?-kérdeztem meglepődve.-De hiszen alig ismerjük egymást…

 -Igen,tudom.Amikor megláttalak,lenyűgöztél...Annyira gyönyörű vagy!-mondta.
-Hát ezt köszönöm szépen,de nem tudom,h erre mit mondjak...Én...igazából...azt hiszem,Kougát szeretem!-mondtam ki,amit még magamnak is alig mertem bevallani.
-Ohhh...értem. De...mindegy...semmiség...-próbált vmi értelmes mondatot összehozni,de nem akart összejönni.
-Sajnálom!Tényleg! De igazából még én sem vagyok benne teljesen biztos,h mit is érzek...De ha neked azzal rosszabb lesz,akkor nem megyek veletek.-mondtam szomorúan.Nem szerettem,ha más szomorú,méghozzá miattam.
-Te velünk akartál jönni?-kérdezte felcsillanó szemekkel.
-Hát igen,megfordult a fejemben,hisz ez így egyedül nem annyira jó.Szeretem a társaságot! De tényleg,ha téged ez zavar,akkor...
-Dehogy zavar! Gyere nyugodtan!Lehet,h így lesz egy kis változás is az életünkben!-mondta,s közben felállt,és (amin én nagyon meglepődtem) a hátára kapott.
Visszarohant a táborba,én pedig utána lobogva követtem. Nem mondom,azért nagyon élveztem!
-Képzeljétek! Velünk jön! Ikera velünk tart!-mondta boldogan.
-Tényleg? Ennek nagyon örülök! -mosolyodott el Miroku. Ekkor vmi furcsát éreztem...A fenekem tapizta!
-Te perverz!-kiáltottam,és kicsit megpörköltem a kezét.
-Áááá,máris megkedveltem!-mondta a többieknek fülig érő szájjal Sango.

 Mindenki nevetni kezdett,csak Mirokunak nem volt kedve hozzá. Azt hiszem egy időre elvettem a kedvét a tapizástól.
-Tényleg maradsz?-kérdezte Kagome.Nem tudtam eldönteni,h mit is érez.A hangjából egyszerre csengett ki öröm,bánat,és ha jól vettem ki,pedig sztem igenis jól vettem ki,féltékenység.
Nem kellett sok idő,míg rájöttem,mit is érezhet Inu iránt,és én nem akartam őt semmivel sem bántani.
Félrehúztam Kagomét,és suttogva kérdeztem meg,ami fúrta az oldalam.
-Öööö...Kagome...bocsáss meg,h így letámadlak...de...vmi nem hagy nyugodni...Szerelmes vagy InuYashába,ugye igazam van?-kérdeztem először dadogva,aztán hadarva.
-Csak nem képzeled?-kiáltott rám,de olyan hangerővel,h mindenki egyszerre nézett ránk.
-Nyugi,ne légy ideges..csak úgy tűnt...-mondtam még mindig suttogva.
-De nem igaz! Honnan veszed? Minek ütöd bele az orrod?-kérdezte még mindig azzal a hangerővel.
-Én csak...
-Kagome! Ne kiabálj vele! Nem érdemli meg!-állt közénk InuYasha.
-Fejezd be Kagome!-támadta le Kouga is.
Kagome úgy tűnt,ma túl sokat kapott,mert először nem bírt megszólalni,aztán elkezdett zokogni,legvégül futásnak eredt.

-Na de fiúk! Köszönöm a pártfogást,de én is meg tudom védeni magam!-korholtam le a fiúkat.
Azzal Kagome után futottam. Épp beleugrott egy kútba. Azt hittem,h vmi őrültséget akar csinálni,és utána vetettem magam.
De nem az történt,amire számítottam. Átjutottunk vmi teljesen idegen és furcsa helyre. Amikor Kagome észrevette,h én is ott vagyok,kérdőre vont.
-TE MEG MIT KERESEL ITT?-kérdezte kikelve magából.
-Hát...én nem is tudom...azt hittem,h vmi őrültséget akarsz csinálni,és utánad ugrottam...-mondtam még mindig döbbenten.
-Te...meg akartál menteni? Meg is haltál volna értem?-kérdezte most olyan döbbent fejet vágva,mint amilyet én vághattam.
-Hát...igen...hisz mégiscsak miattam történt minden!-mondtam.
-Ez nagyon rendes tőled...És Ikera...szeretnék bocsánatot kérni tőled,mert olyan goromba voltam...-mondta lehajtott fejjel.
Odamentem,és megöleltem.
-Semmi baj! Megértelek! Hisz...te...szereted InuYashát,nem?-tettem fel megint a kérdést.
-Mivel most kettesben vagyunk,elmondhatom,h...igen... szeretem...eddig úgy tűnt,ő is kezdett megszeretni,már Kikyout is kezdte elfelejteni,de ekkor jöttél te.-mondta,de a hangjában nem csengett harag.-De úgy tűnik,h ez van nekünk megírva.Mi nem lehetünk együtt.
-Kagome! Én sajnálom! Én...
-Ne mondj semmit! Nem te tehetsz róla!-csitított el.
-De Kagome! Én akkor nem tartok veletek,hisz így fájdalmat okozok neked!-mondtam csendesen.
Most Kagome volt az,aki megölelt.
Ekkor jött elő a kútból Inu is,de nem vettük észre,hisz pont el voltunk foglalva. XD
-Ohhh,megzavartam vmit?-kérdezte kis huncut mosollyal.
-InuYasha!-szólt rá Kagome.
-Igen?-kérdezte ártatlan szemekkel.
-OSUWARI!-kiáltott egy hatalmasat,amitől azt hittem,soha többé nem fogok semmit hallani. -Kagome! Ezt meg hogy csináltad?-kérdeztem döbbenten.
-Áááá,hagyjuk!! Csak ahányszor kimondom,h Osuwari (pufff),annyiszor küldöm padlóra Inut. Szal ha vmi rosszra készül,elég annyi,h Osuwari (pufff),és máris harcképtelen...bár csata közben nem érdemes azt mondani neki,h Osuwari (pufff),mert akkor lehet,h elveszíti a háborút... hehe,de vicces,amikor leOsuwarizom (pufff),annyira hülye fejet vág! Meg persze amikor veszekedik velem,vagy csúnyán beszél hozzám,akkor is Osuwarival (puff) állítom le. És persze van olyan is,h csak úgy kicsúszik a számon,h Osuwari(pufffffff).

 Miközben Kagoméből áradtak a szavak,én Inut figyeltem. Már elég szép krátert ütött,mikor Kagome befejezte mondandóját.
-InuYasha,te meg mit csinálsz?-kérdezte Kagome,hisz még csak most vette észre Inut.
-Hát szerinted????-kérdezte kicsit ingerülten.
-Talán kimondtam,h Osuwari?(pufffff)-mondta Kagome.
-Talán? TALÁN???-ordított vele InuYasha.
-Jajj,bocsi,többé nem mondom ki,h Osuwari! (puff)A fene! Bocsika!-nevetett Kagome. Pedig látszott rajta,h nem direkt csinálja. Bár azt is megértette volna,ha azért csinálná.
-Már megbocsáss InuYasha,de te mit keresel itt?-vontam kérdőre.Az egész jelenet elég hülyén nézett ki,hisz még mindig a kút aljában álltunk.
-Hát...követtelek,és csak annyit láttam,h beleugrasz a kútba...nem gondoltam volna,h átjutsz rajta,ezért én is beleugrottam.-mondta és lehajtotta a fejét.
-Ohhh...értem...-lepődtem meg.
Ránéztem Kagoméra,ő vissza rám. Fürkésztem a szemét. Nem láttam benne fájdalmat,csak 1 kis csalódást. Tudtam,h ő már beletörődött...

-Akkor minek ácsorgunk még itt?-kérdeztem,mert kezdett számomra kínossá válni a helyzet.
-Nem tudom. Nem megyünk vissza?-kérdezte Kagome.
-De! De hogyan me...-kérdeztem volna,de már el is indultunk.
Nekem ez az utazgatás még túl új volt,és eléggé felkavarta a gyomrom.

Asszem ezt nem fogom megszokni.-gondoltam.
Amikor átértünk a túloldalra,már nagyon rosszul éreztem magam. Felugrottam a kút peremére,de megszédültem,elájultam és visszaestem a kútba. Sajnos InuYasha későn vette észre az én 'zuhanórepülésem',és belevágódtam a kútba.Ha nem ájultam volna már el korábban,akkor most biztos h megtörténik...
Amikor magamhoz tértem,rettenetesen fájt mindenem.
Ha jól éreztem,eltört a jobb kezem, pár bordám,a bal lábam,és kificamodott a bokám.

Hát igen,ha már sérülök,akkor sérüljek meg jól!-gondoltam magamban.
Tettem egy próbát,hogy felüljek,de a fájdalom könnyeket csalt a szemembe.
-Nem szabad felkelned,feküdj vissza!-szidott le InuYasha.
Érdekes,észre se vettem,h mellettem ül!
-De...
-Nincs de! Ne erőltesd meg magad!-korholt tovább.
-Oké,jól van. Amúgy mi történt? Miért fáj mindenem?-kérdeztem,hátha eszembe jut,mi is történt.
-Hát amikor jöttünk vissza,rosszul lettél,felugrottál a kút szélére és elájultál...és én nem tudtalak elkapni...-mondta és elfordította a fejét.
-Nem te vagy a hibás! Ne okold magad!-most rajtam volt a szidás ideje.
-De mért nem tudtalak elkapni? Mért nem?-láttam rajta,h nagyon emészti magát.
-Hagyd InuYasha! Nem miattad történt! Felejt...-oda akartam hajolni,h megöleljem és megnyugtassam,de tényleg nem lett volna szabad felkelnem. A fájdalom megint az eszméletemet követelte...

 Mikor másodszor is magamhoz tértem,már nagyjából begyógyultak a sebeim,hiszen a szellemek gyorsan regenerálódnak.Megláttam InuYashát az ágyam mellett. Ott ült,még mindig ugyanúgy,ahogy az első ébredésemnél. Csak most az volt a különbség,h ő mélyen aludt. Biztos egész végig mellettem virrasztott,és most nyomta el az álom. Sétálni akartam,friss levegőt szívni,és ami most a legfontosabb volt számomra,a fürdés. Már úgy éreztem,mintha évekkel ezelőtt nem fürödtem volna, pedig 3 napja. Amíg eszméletlen voltam. Szóval az első utam a vízeséshez vezetett.Mint mindig,megéreztem a friss víz illatát.Mindig édesanyám juttatta eszembe. Neki is ilyen illata volt.
A parton vettem csak észre,h nem az én ruhám van rajtam.Hosszú, zöldeskék kimonót kaptam, mitől hajszínem még feltűnőbb lett. A sebeim gondosan be voltak kötözve,biztos Kagome volt.Legalábbis csak reméltem,h Kagome vagy Sango volt...Nem mertem belegondolni sem,h InuYasha,Kouga vagy ami még rosszabb,Miroku kötözött be.
Lecsavartam magamról a rengeteg kötést és belemásztam a vízbe. A vízesésnél megmostam a hajam.Kellemesen maszírozta a vállamat a nagy sebességgel lezúduló víztömeg. A vízben jobban megvizsgáltam a sérüléseimet. Egyszerűen nem értettem,h h eshettem ilyen rosszul,h ennyi csontom eltörjem. A karom még fájt és a lábam,ahol nagyobb csontok törtek. A bokám teljesen rendbe jött.És volt még vmi,amit nem értettem...Volt egy vastag,hosszú heg az oldalamon.Biztos esés közben egy fadarab megsértette!-gondoltam.

 Miután kijöttem a partra,lefeküdtem napozni.Nagyon jól esett ez a kellemes nyári meleg.Még annyira sem volt erőm,h felöltözzek.A sok úszás és a megterhelés elvette minden energiámat. Épp elszundítottam volna,mikor ágröccsenést hallottam...közeledett vki.Gyorsan felkaptam a ruháim,és elbújtam egy bokor mögé.Elég furcsa! Ilyet kb.100 éve játszottam!
Végre kilépett a partra...InuYasha volt...
-Vajon hol lehet? Érzem az illatát.Itt járt...-mondta hangosan,ami kicsit vicces volt. Láttam,ahogy fel-alá sétálgat a parton és szaglászik. Megtalálta a kötéseimet. Megszagolta és mélyen elgondolkozott. Csukott szemmel szagolgatta a kötéseimet.

Ez meg mit csinál?-gondoltam teljes zavarban.
Ekkor hirtelen ötlettől vezérelve felálltam és előléptem.
Először lepődötten vizsgálgatott,majd lassan elindult felém. Nem tudtam,mit akarhat csinálni.Megrémültem.
Amikor elémért,hosszan a szemembe nézett. Láttam a szemében az aggodalmat.
-Eltűntél! Nagyon megijedtem...féltem,hogy vmi bajod esik...-mondta és átölelt.
Nem tudom miért,de nagyon jólesett. Szorosan tartottam és beletúrtam hosszú hajába. Úgy éreztem,nem akarom elengedni soha többé.
De mint minden jónak,ennek is hamar vége lett. Bár nem mi akartuk így. Hanem megjelent Kagome...nem...nem Kagome...bár nagyon hasonlított rá...

-Ki...Kikyou!-mondta döbbenten InuYasha. De még mindig nem engedte el a derekamat.
-Kikyou? Rólad már hallottam... InuYasha... ő volt a legelső szerelmed,nem?-kérdeztem.
-Igen,de csak volt.-felelte és a szemembe nézett.
Azt hiszem,ezt célzásnak szánta. De nem csak én értettem meg,hanem Kikyou is...
-Szóval InuYasha,már nem vagy szerelmes belém? Hmmm...de látom már Kagome után sem koslatsz! Ez az új áldozatod?-kérdezte gúnyosan Kikyou.
-Fejezd be!-kiáltott rá InuYasha.
Én csak néztem,mint mozi a roziban. XD(bnőm mondta...)
-InuYasha! Akkor már nem vagy hajlandó velem jönni halálba?-kérdezte talán még az előzőnél is gúnyosabban,amihez már csak ő értett.
-Csak a testemen keresztül!-kiabáltam,amin mind a ketten meglepődtek. InuYasha szemei hálát tükröztek míg Kikyou-é gyűlöletet.
-Nem is különbözöl annyira Kagométől! Mindketten az életeteket is áldoznátok érte...de szted megéri?-kérdezte.
-Igen! Megéri! Ő jó ember! És nem te uralkodsz felette! Ébredj már fel!-ordítottam rá.
-Nem tudod kivel beszélsz te kis fruska!-kiabált.Láttam rajta,h rendesen felidegesítettem.
Elindult felém.De én bátor voltam és meg sem mozdultam...már azt kívánom,bár megmozdultam volna.
Odajött és megfogta a vállamat...és ekkor szörnyű érzés kerített hatalmába. Mintha belülről égetnének!Égett a ruhám,ahol a keze szorította a vállamat.Már kibírhatatlan volt a fájdalom,mikor észbekaptam és én is megmarkoltam a vállánál. Ha már ő is éget,akkor én is megsütöm! Ha meg bele is halok,magammal viszem! Legalább InuYasha békére lel. Amint megégettem kicsit a vállát,elengedett és visszahátrált. A térdem felmondta a szolgálatot egy pillanatra. Letérdeltem a fűbe,de rögtön fel is álltam,mert nem akartam,h gyengének lásson.
-Hát ha ez nem jön be,akkor van még más a tarsolyomban. Te nem vagy Kagome,nem bírod kivédeni minden támadásom!-mondta és egy íjat illesztett a húrra.Lövésre készen állt.

-Most meghalsz te is! -azzal kilőtte. Rettenetes sebességgel repült a nyíl,alig lehetett látni...

Ekkor kilőttem egy tűzgömböt...de hatástalan volt...A nyíl még mindig felém tartott...Az utolsó pillanatban InuYasha félrerántott.
-Köszönöm!!-mondtam neki.
-Téged aztán nehéz megölni!-kiáltott fel Kikyou.Most aztán nagyon felbosszantottam!
-Menj távolabb InuYasha! Ez most az én csatám lesz!-kiáltottam rá.Nem akartam,h véletlen őt is megsértsem.
-Nem me...
-De mész! Tűnj innen!-szólítottam fel,és meg is löktem.
Hallgatott rám,bár láttam,h ez az utolsó dolog,amit csinálni szeretne.
-Na jó Kikyou,akkor most csak te meg én...-mondtam neki.
-Már alig várom a halálsikolyod!-kacagott Kikyou.
-Hát azt várhatod,mert csak a sajátod fogod hallani!-kiáltottam, és összeszedtem minden erőmet.
Két tenyerem élét összeraktam,készültem a támadásomra. Éreztem,ahogy előtör belölem a tűz,és hatalmas robbanással belecsapódik Kikyouba.De még nem halt meg.Láttam,ahogy rengeteg lélek távozott a testéből,de még mindig volt benne annyi,h támadni tudjon. Megint kilőtt egy nyilat.Sajnos most nem volt ki ellökjön,így belefúródott a fájós vállamba.Így is,ha nem fordulok el,a szívemet találta volna el!
Láttam,ahogy InuYasha megmozdul,és indulna felém. Kültem mellé egy tűzgolyót,h megállítsam...hatásos volt...tudta,h ebbe most nem szólhat bele.
Megint én támadtam. Egymás után küldtem rá a tűzgömböket. Nagyon kifáradtam,de minél tovább támadtam,annál több lélek hagyta el a testét. A következő nyila a hasamat találta el. Gyorsan beforrasztottam a helyét,nehogy elvérezzek még mielőtt megölöm!
És most,mikor a következő nyiláért nyúlt,ráküldtem egy tűzkígyót. Ez telibe találta! És azt hiszem,ez volt az utolsó is,amit kibírt. Összerogyott és a lelkek elhagyták. Még összeszedte maradék erejét,és így szólt InuYashához.
-Inu...Yasha...egyszer meghalsz te is....és akkor várni foglak...és a túlvilágon megkeserítem az életed!-habogta.
-Csakhogy ő nem a Pokolra fog jutni,mint ahogy te!-mondtam,és kis gyorsításként küldtem rá még 1 tűzgolyót.Ez megtette hatását.
Kikyou végleg megszűnt létezni...

Amint Kikyou hamuvá lett,összeestem.InuYasha rögtön odarohant hozzám.
-Sajnálom InuYasha,h megöltem őt! Tudom,h szeretted!-szabadkoztam.
-Semmi baj! Jól tetted...és igazad van..csak szerettem! De már...téged szeretlek!-mondta és magához ölelt.
Egy kis idő múlva ellöktem magamtól,mert elég kényelmetlen volt,hisz még mindig a hasamban és a vállamban voltak Kikyou nyilai és eléggé nyomta őket. A fájdalmat már nem is éreztem.
Kihúztam mindkét nyilat,de a hasamba fúródottat nehezebb volt,hisz azt beleégettem,h ne vérezzek el idő előtt. Újra fel kellett szakítanom a sebemet. Nem volt kellemes érzés!
Megkértem InuYashát,h segítsen nekem kimosni a sebeim. Szó nélkül az ölébe kapott és visszavitt a víz mellé. Levette a kimonó felsőm,leszakított egy darabot az övéből és azzal mosta a sebeim. Igyekeztem minden fontosabb dolgot takarni. Szerencsére ő nem használta ki az alkalmat,csak a sérülésekre figyelt. Hálás voltam neki...Sebeim bekötözte a már kicsit véres fáslikkal,de csak addig kellettek ezek,amíg vissza nem értünk a faluba.
Miután ellátott,felálltam,de sok vért vesztettem...lábam remegett és felmondta a szolgálatot...mielőtt összeestem volna,InuYasha egy gyors mozdulattal elkapott és az ölébe vett.Így mentünk vissza a faluba. Ott Kagome ellátta a sebeim.
-Te...Kagome...nem tudod,h Kouga hova tűnt?-kérdeztem.Nagyon furcsa volt,hogy már lassan 4.napja nem láttam sehol.
-Hát ami azt illeti...InuYashával összeverekedtek miattad...és elment...gyógyulni.Arra kért,h ne mondjam el,h megsebesült,de...gondoltam tudnod kell.-dadogta.
-Megsebesült?Súlyosan?-kérdeztem rémülten.Nem akartam őt elveszíteni!
-Nem,csak egy kisebb vágást kapott az oldalába,de semmi komolyabb.-mosolygott rám bíztatóan.
Megnyugodtam...Elaludtam...

Amikor felébredtem,Kagome mellettem aludt. Mindenki aludt... Aggódtam Kouga miatt,így hát otthagytam a kis csapatot. Nem tudtam,merre induljak,de a szívemre hallgattam. Észak felé mentem,hisz északon ismertem meg őt is.Pár óra múltán,mikor épp feljött a nap,megéreztem a szagát. Sietősre vettem a tempót. Megint pár órával később rábukkantam. Egy fának dőlve aludt. Annyira aranyos volt így!

Így ismertem meg..-futott végig bennem a gondolat.
Odasétáltam mellé,és leültem szembe vele. Vártam,h felébredjen. Végignéztem rajta,és tényleg volt egy kötözött seb az oldalán. Nem tűnt végzetesnek,így teljesen megnyugodtam. Körülnéztem a 'táborban',h van-e neki vmilyen reggelije. Nem volt. Biztos nem volt ereje vadászni se.Vajon mióta nem ehetett?-gondoltam és elindultam mélyen az erdőbe. Nem voltam a vadászat híve,inkább gyümölcsökön meg ilyeneken éltem.De egy férfinak,főleg egy sérült férfinak szüksége van vmi táplálóbbra!
Nemsokkal később meghallottam egy legelésző őzet. Nem volt még túl öreg,de nem is volt már gida,egyszóval pont tökéletes volt. Elővettem a láncomat,és egy mozdulattal elvágtam a nyakát. Hogy ne szenvedjen,odarohantam és eltörtem a nyakát. Durvának tűnik,de a középkorban ez természetesnek számít. Természetesebbnek,mintha embert öltem volna.
Visszacipelni a táborba már nem volt annyira könnyű,főleg h nő vagyok,de mivel szellem is,csak kicsit volt megterhelő. Útközben szedtem pár száraz faágat is a tűzhöz.
Amikor visszaértem a táborba,még mindig mélyen aludt. Tüzet raktam és megsütöttem az őzet. Kicsit hosszadalmas volt,de Kouga a melegtől még jobban aludt. Mikor készlettem,akkor kezdett ébredezni.

Ez jellemző!-gondoltam.-Amikor kész a kaja,akkor mozdulnak csak meg.
Erre a gondolatomra felnevettem. Annyira jólesett mellette lenni,látni az arcát,még akkor is,ha ő nincs is magánál.
-I...Ikera..-mondta,miközben alig nyitotta ki a szemét. Odaültem mellé.
-Igen,itt vagyok veled.-sóhajtottam egyet. Milyen jólesett ezt kimondani!
-Már nagyon hiányoztál...de mért jöttél utánam?-kérdezte tőlem.
-Hát már nem is örülsz nekem? Hát köszönöm szépen...-sértődtem meg,és hátat is fordítottam. Azt az egy tulajdonságomat,miszerint nagyon hamar felkapom a vizet,sajnos nem említettem. Elindultam az erdő felé. Próbált megállítani,de én kihúztam a kezem a szorításából,és befutottam az erdőbe.

 Igazából csak a saját sebeim szerettem volna ellátni,mert éreztem a vérem szagát.De ez akkor is felbosszantott. Utánajövök,erre még fura tekintettel kérdőre von,h én mit keresek itt? Hát köszi szépen.Ez nagyon jól esett. Futás közben felugrottam egy magas fára. Itt legalább békében megvizsgálhatom a sebeim.-gondoltam. Leszedtem a fáslikat és újrakötöztem. Ekkor ért utol Kouga is.
-Te megsebesültél?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Igen,képzeld. Harcoltam Kikyouval. Mármint,te nem is tudod,h ki ő...-mondtam kicsit még mindig ingerülten.
-Dehogynem tudom! Rengeteget hallottam már róla. És csoda,h életben vagy!-mondta,és végigfürkésztett azzal a csodás kék szemével.
-Köszönöm szépen! Mért? Nem győzhettem volna le? Nem vagyok olyan gyenge! Te semminek nézel?-háborodtam fel.Mért ne győzhettem volna le? Sőt! Le is győztem és még életben vagyok!
-Dehogynem! Csakhogy őt senkinek sem sikerült még megölnie.És most megrémültem a gondolattól,h én nem lehettem melletted,és meg is halhattál volna!-mondta,és leült a fám tövébe.
Leugrottam mellé.
-De semmi bajom! Itt vagyok! Élek! És Kikyou meghalt. Itt vagyok melletted,utánad jöttem,amit meghallottam,h megsérültél...megint miattam.-modtam,és melléültem.
-Annyira örülök,h te itt vagy mellettem!-mondta és megölelt.
Visszamentünk a táborba reggelizni,egy darabig nem szóltunk egymáshoz.

Mikor épp megtörtem volna a csendet,olyan érzésem volt,mintha figyelnének. Elindultam az erdőbe,követve érzéseimet.
-Hova mész?-kérdezte csodálkozva Kouga.
-Én...nem tudom...-mondtam és otthagytam.
Kiértem egy kis tisztásra. Egy fa tövében vki állt.Ha jól láttam,vmi majombőr lehetett rajta...
-Üdvözöllek Ikera!-mondta bizsergető hangon. Nem is tudom,de rosszat sejtettem vele kapcsolatban...
-Te ki vagy?-kérdeztem.
-Naraku! A nevem Naraku.-mondta.
-Naraku...honnan tudod a nevemet?-vontam kérdőre.
-InuYasha árulta el nekem.-kacagott fel.
-InuYasha? És miért mondta el InuYasha?-nagyon meglepőtem.InuYasha mért akart volna ennek a gyanús alaknak rólam beszélni? Vmi nem tetszik...
-InuYasha...hmm-hmm. Nem tudom,h elmondhatom-e.De talán a te érdekedben kivételt tehetek.-mondta és megint felnevetett.-Azért árulta el,mert engem bérelt fel.
-Téged bérelt fel? Mégis mire?-már tényleg nem értettem semmit.
-Arra,h megöljelek. De nem fogom megtenni. A helyedben megkérdezném InuYashát,h miért akart megöletni. Érdekes beszámoló lehet! Ha nem tévedek,közel engedett magához, és most nem értesz semmit. Hát igen.InuYasha mindenkivel ezt csinálja. Szted Kikyou miért akarta megölni? Mert InuYasha ölte meg őt!-nevetett és csak nevetett. Idegesített a nevetése.
Nem lehet igaz! Ennyire nem ismerhettem félre InuYashát! De ha igaza van? És ha tényleg meg akart ölni? Csakhogy én elszöktem tőlük. Lehet,h épp ma reggel akart megölni!
-Miért árultad ezt el nekem,Naraku?-kérdeztem.
-Csupán segíteni akarok neked. Csak segíteni!-mondta,majd köddévált.
Muszály volt kiderítenem az igazságot. Ideges voltam. Elhittem minden szavát és most meg akartam ölni őt! Meg akartam ölni InuYashát!

Visszarohantam a táborba,h összeszedjem a cuccaim.
-Hol voltál? Miért vagy ilyen zaklatott?-kérdezte Kouga.
-Hagyj békén!Semmi közöd hozzá!-torkolltam le és már rohantam is vissza faluba.
Mikor a közelbe értem,felugrottam egy magas fára,h körbenézzek. Láttam,h mindenki kinn ült,de Inu kicsit távolabb a többiektől és nagyon mélyen gondolkozott vmiről. Amint megláttam,eszembe jutottak Naraku szavai.
"Engem bérelt fel,h megöljelek...InuYasha ölte meg Kikyout..."
És én még hittem neki! Elhittem,h szerelmes belém! És miatta megöltem Kikyout is! Bár sztem őt mindenképpen meg akartam volna ölni,hisz Kagomét is bántotta. Vagy ebben is csak hazudott nekem? Nem hiszem..hisz Kikyou-n látszott,h gonosz... És ha mégse? És ha csak a gyűlölet és a bosszúvágy miatt volt olyan,amilyen? Nem érdekelt...Már nem hittem neki...
-Hinashimo!!!!-kiáltottam és egy villámkígyó cikázot végig a földön egyenesen InuYasha felé. Mielőtt támadásom elérte volna, ő felugrott és előrántotta kardját.
-Bárki is vagy,gyere elő!!!-kiáltotta.
Gondoltam miért ne,hadd lássa,ki fogja megölni!!!
Leugrottam a fáról és lassan,ráérősen kisétáltam a fák takarásából.
-I...Ikera!-döbbent le InuYasha.-Te vagy az?
Válaszképp küldtem felé egy tűzgömböt. Félreugrott.
-Mit csinálsz?-kérdezte Kagome,aki most indult el felém.-Miért teszed ezt? Mi történt veled?
-Kagome,menj innen! Veled semmi bajom sincs! De ha közelebb jössz,biztos lehetsz benne,h meghalsz!-kiáltottam rá. Nem akartam senki mást bántani,csak InuYashát.
Még továbbra is felém közelített.
-Kagome! Én figyelmeztettelek! Ha még egy lépést teszel...-nem akartam befejezni a mondatot.Hagytam,hadd lebegjen befejezetlenül a levegőben.
Nem hallgatott rám. Küldtem közvetlenül a lába mellé egy tűzgömböt. Azt hiszem,ebből értett,mert visszafordult és a barátai mellől figyelte az eseményeket.
-Értsd meg Kagome,én nem akarlak bántani! De ez most nem rád tartozik.-mondtam neki,mert ezzel magamat erősítettem,és azt akartam leginkább ezzel mondani,h nyugodjanak meg,őket nem fogom bántani. Csak egyvalakit…
-Felkészültél,InuYasha?-kérdeztem és küldtem felé egy csábos mosolyt.

Elindultam felé. Tűzgömbökkel támadtam,de ő mindig félreugrott. Folyamatosan támadtam,de ő csak védekezett,nem harcolt...ez már kezdett idegesíteni.

-InuYasha! Ne légy gyáva! Küzdj az életedért!-kiáltottam rá.

-Nem...-mondta és letette a kardját a földre.-Nem harcolok veled,még akkor sem,ha megölsz.

Ez meglepett. Mért nem akar megölni? Ezért küldte Narakut is...ez csak egy csel lenne?

-Mért nem harcolsz InuYasha? Nem te akartál olyan nagyon megölni?-kérdeztem gúnyosan.

-Mi?? Én nem akartalak...sose tennék ilyet!-mondta. -Ezt meg honnan veszed?

-Ne hazudj InuYasha! A bérgyilkosod figyelmeztetett! Ennyire nem mertél velem szembeszállni,h személyesen ölj meg?-kiáltottam rá és nekirontottam.

Ő lefogta a kezem,amikor el akartam őt lökni,hogy aztán megsüssem.

-Ikera! Nézz a szemembe! Komolyan azt hiszed,h én meg akarnálak ölni? Szeretlek! Sose tennék ilyet!-mondta.

Én is megfogtam a kezét és égetni kezdtem.

Belenéztem a szemébe. Nem láttam semmit,csak a szomorúságot.Semmi hazugságot vagy gonosz csillogást. Megrémültem...elengedtem a kezét.

A fájdalomtól összerogyott,de nem menekült,még most se.

-De...Naraku azt mondta...-kezdtem volna,de a többiek félbeszakítottak.

-Naraku!!! Őt akarjuk megölni!-mondta Miroku és megfogta a jobb kezét.

-Ő egy csaló! Kikyout is ő ölte meg InuYasha alakjában!-mondta Kagome.

-Miatta szenved közülünk mindenki! A testvérem és a családom is ő vette el tőlem!-szólalt meg Sango és könnycsepp csillant meg a szemében.

-Ezt.. nem tudtam...-mondtam és én is sírni kezdtem. Nem hittem el,h inkább egy idegennek hittem,mint a saját barátaimnak...

-Bocsáss meg InuYasha!

Ezzel hátat fordítottam és elszaladtam.

Csak futottam,ahogy csak a lábam bírta. Nem néztem merre megyek,csak el akartam bújni a világ elől. Becsapottnak és hülyének éreztem magam...
Futás közben kiabálást hallottam.
-Ikera! Állj meg! Várj meg!-kiabálta. Megismertem a hangját...Kouga volt. Hátra se néztem,csak futottam.
-Hagyj békén!-kiáltottam könnyektől fuldokolva.
Sajnos utolért. Megállított és lefogott. Ki akartam szabadulni az öleléséből,de nem ment. Túl erős volt. Aztán már szabadulni se akartam,szorosan megöleltem és csak sírtam órákon keresztül...
A sok sírástól kifáradtam és mély álomba merültem.
Amikor felébredtem,mindenki ott ült mellettem. Nem tudtam hirtelen,mit csináljak.
-Ti mit kerestek itt?-kérdeztem tőlük.
-Azért jöttünk utánad,nehogy valami hülyeséget csinálj.-mondta kedvesen Kagome.
-És ezt nem vennénk a szívünkre.-mondta InuYasha és elmosolyodott.
-De...én meg akartalak ölni!-fakadtam ki.
-Mert azt hitted,becsaptalak! Csak egy csapda volt!-mondta Inu.
-De...én ezt nem értem!-mondtam le végleg arról,h felfogjam,mi történt.
-Az nem is olyan nagy baj...Ikera...-mondta Inu és lehajtotta a fejét.
-Igen,InuYasha?-vártam a folytatást.
-Segítenél nekünk...megölni Narakut?-kérdezte.
-Hát...de én nem vagyok olyan erős! Megölne rögtön!-mondtam,mert megijedtem. Tudtam,h gyenge vagyok hozzá,hisz még InuYashának sem sikerült megölnie,pedig ő aztán nagyon bátor,kitartó és rengeteg ereje van!
-Dehogy,Ikera! Engem is majdnem megöltél!-mondta,de nem bántásnak szánta. Amint ezt kimondta,megint sírni kezdtem.
-Ööö,Ikera...nem úgy értettem!-próbálta menteni a menthetőt,de én csak sírtam és sírtam.
Átölelt és én magamhoz szorítottam. Olyan jól esett! Sajnos ezt Kouga is látta és a háttérbe vonult. Sajnáltam,de kétségbe voltam esve.

Aznap kipihentük magunkat. Átbeszéltünk mindent,megtudtam az egész történetet Narakuról. A végén már biztos voltam benne,h segítenem kell nekik,amiben csak tudok. Nem tudtam felfogni,h majdnem végzetes hibát követtem el miatta!
Másnap reggel már korán elindultunk. Kagome érezte az ékköveket,így gyorsan rátalálhattunk. Eljutottunk egy kihalt erdőrészre. A ködtől nem láttunk semmit. Amikor kérdezni akartam valamit a többiektől,akkor vettem észre,h egyedül vagyok.
-InuYasha! Kagome! Kouga!-kiabáltam,de senki sem válaszolt.
-Köszöntelek újra itt,Ikera!-szólalt meg egy ismerős hang.
-Naraku!-megborzongtam. Előjött minden düh és méreg,amit iránta éreztem.
-Igen,Ikera. Majdnem megölted InuYashát,de gyenge voltál! Nem erre számítottam!-nevetett.
-Áthúztam a számtásaidat? Ennek örülök!-mondtam.
-Nem igazán,Ikera,de azért belezavartál,amihez gratulálok!-mondta nyájasan.
Annyira felidegesített,h megtámadtam,pedig tudtam,h egyedül nincs esélyem a győzelemre.

Mindkét tűzgömböm telibe találta és ő elporladt. Nem hittem a szememnek! De aztán észrevettem,hogy ez csak egy szellembábu volt. Elindultam a többiek keresésére. A köd feloszlott,úgy tűnt,a szellembábu irányította.
Kis idő után megtaláltam őket és a legnagyobb meglepetésemre rámtámadtak. Először Sango támatt rám a Csonttörőjével,amit éppenhogy ki bírtam kerülni. Aztán Miroku dobott rám mindenféle varázspapírt. Ezektől lelassultam. Azután Kagome támadt a szent nyilaival.Az egyik beleállt az oldalamba. Mindezeket követően InuYasha rontott nekem a Tetsusaigával.
-Mi a baj? Miért csináljátok ezt?-kérdeztem,miközben elugrottam InuYasha támadása elől. Senki sem válaszolt.
Ösze-vissza ugráltam,h kikerüljem a támadásaikat,de gyorsan fáradtam. Ekkor a hátam mögül vki nekemugrott és hátba rugott. Elestem és kiterültem a földön. A hátamra fordultam és Kouga állt előttem. Belémrugott. Nem értettem,miért csinálják ezt velem. Bár úgy gondoltam,megérdemlem.
Odajött Sango és az egyik kését belémmártotta. Már fekete pontokat láttam a fájdalomtól,de nem volt erőm védekezni. Ekkor jött a végzetes csapásnak számító InuYasha. Felemelte a kardját,de mielőtt lecsapott volna,hezitálni kezdett. Az arcán látszott a küzdelem,amit magával folytatott. Amikor jobban megnéztem,észrevettem egy vékony fekete pókfonalat,ami InuYasha nyakából jött ki és befutott az erdőbe.
Biztos ez irányítja őket!-gondoltam. Végignéztem a többieket is,és tényleg mindeggyikőjükön ott volt.
Utolsó erőmmel tűzsugarat küldtem InuYasha pókfonaljára és megsemmisítettem. De sajnos későn,mert InuYasha lecsapott...

Folyt. köv.