Az utolsó pillanatban Kouga kirúgta InuYasha kezéből a kardot. Nem értettem,hisz Kouga még mindig Naraku irányítása alatt kellene,h legyen! Amikor jobban megnéztem,az ő szála már ezüstösen csillogott,nem úgy,mint a többieké. Odarohant hozzám,és segített felállni.
-Ikera,jól vagy? Annyira megijedtem,amikor InuYasha lecsapott!-mondta és átölelt.
-Hidd el,én is megijedtem!-mondtam és elengedtem. Gyors elintéztem a többiek fonalát is,aztán vártam,mi fog történni.
amikor mindenki magához tért,odaszaladtak és bocsánatkérésekkel bombáztak,Sango és Kagome még sírtak is.Én meg próbáltam őket megnyugtatni,kisebb-nagyobb sikerrel...
Megláttam InuYashát,aki szinte transzba állt és nézte a kardját. Odamentem hozzá és megsimogattam a kezét.
-Bocsáss meg,Ikera!-nyöszörögte.-Nem tudom,mi történt velem.Érzékeltem mindent,ami történt,de mégse tudtam mit csinálni. De mostmár tudom,h Kouga tényleg szeret téged...ő legyőzte Narakut,míg én csődöt mondtam...

-Jajj,InuYasha,ne mondj ilyet!!! Te nem tehetsz semmiről!-próbáltam megnyugtatni,lelket önteni belé,de nem sikerült. Nagyon magába volt zuhanva.
További beszélgetésekre nem kerülhetett sor,mert megjelent az igazi Naraku és igen mérgesnek tűnt.
-Nem igaz,Ikera,téged nem lehet megölni? Már rég meg kellett volna tennem!-mondta majd rámtámadt.
Mikor elért volna,InuYasha elémállt és őt találta el. Hátraesett és elájult.
Nagyon felidegesített,kezdtem úgy érezni,menten felrobbanok! Mindig mások szenvednek miattam,ebből már elegem volt!
-Naraku,ide figyelj! Engem támadj,ne bénázz!-kiáltottam rá,h még jobban felidegesítsem.
-Ne húzd ki a gyufát,Ikera,mert a végén még meg találsz halni!-mondta és szinte szikrákat hányt a szeme.
Most nem engem támadt meg,hanem Kagomééket. Küldtem rá egy tűzgolyót,amivel végleg magamra vontam a figyelmét.
-Gyere Naraku és küzdj meg velem!-kiáltottam és nem tudom,h mitől,de egy szintbe kerültem vele...ebbe csak az volt a furcsa,h ő vagy 20 méterrel a föld fölött lebegett és most már én is! Amikor ijedtemben a lábam alá néztem, a csodálkozástól majdnem visszazuhantam a földre. Olyan volt,mintha felhőn álltam volna,de ez a felhő tűzből volt! Nem is tudtam,h ilyenre is képes vagyok!
-A dühöd táplálja,Ikera,de ne aggódj,nem sokáig leszel mérges!-kiáltotta majd rámtámadt. Én arrébb volnultam,így pont elkerült. De most a félrement támadása pont Kagoméék felé száguldott...
Nem tudom,ezt is hogy csináltam,de küldtem köréjük tűzburkot. Mindenkit magas,gömb alakú tűznyaláb védett. Nem mehettek közelebb a széléhez,mert akkor megsültek volna,de legalább a támadások nem érték el őket.
Csak ebben az volt a hátulütő,h rám maradt az a becses feladat,h megküzdjek Narakuval...Én,egyes egyedül!

Megint rámtámadt. Telibetalált. Hátralökött a támadás,ahogy belémcsapódott. A fájdalmat a méregtől nem éreztem,csak annyit,h nagyon vérzek. Nem érdekelt. A méreg erőt vett rajtam és amikor visszafordultam, szó szerint szikrákat hányt a szemem. A kezemben tűzgömb jelent meg,ami továbbterjedt a kézfejemen,vállamon,lábamon és az egész testemen. Lángban égtem...ideges voltam! Nagyon utáltam őt! Ki sem lehet fejezni,milyen mértékben gyűlöltem!
Amikor megláttam a rémületet az arcán,felnevettem. Még magasabbra csapott a láng.
Magasabbra emelkedtem,szinte eltakartam előle a Napot.
Küldött felém egy gyenge támadást,de még hozzám sem tudott érni,már is hamuként szállt le a földre.
-I...Ikera...nagyon ügyes vagy...de te nem akarsz megölni,mert tudod...hogy én...nem akartalak bántani! Miért...nem csatlakozol hozzám?-kérdezte.
Láttam rajta a félelmet és tudtam,h most csak az életét akarta menteni...Azt a piszkos,gonosz,csaló életét!
-Hallgass! Nem csatlakozok ilyen férgekhez!-kiáltottam és a méreg elöntötte az agyam. Hogy gondolta,h én csatlakozok hozzá???
Most valóságosan azt éreztem,h mindjárt felrobbanok. És az a mindjárt csak pár másodpercnyi idő volt....

Egész testemben éreztem az energiát, ahogy minden egyes porcikámon végigfutott. Nem tudtam, mi történik velem, csak annyira volt időm,h felsikoltsak. Olyan volt,mintha belülről kitört volna belőlem valami... Ez a valami a tűz volt... Szó szerint felrobbantam. Több kilométeres távolságban felégettem,elpusztítottam mindent...köztük Narakut is. Nem maradt más belőle,csak egy utolsó halálsikoly...
A robbanás csak pár másodpercig tartott,de olyan volt,mintha órákig tört volna elő belőlem a tűz.
Amikor vége volt, ájultan zuhantam a földre. Elég nagy magasságból estem le,mégsem tört el semmim. Ahova leestem csak hamu. Az egész környéken nem volt semmi,csak hamu,ami a robbanásom után maradt.
Amikor felébredtem pár pillanattal később,észrevettem,h a többiek nem sérültek meg,hála az én tűzburkomnak. Egy kézmozdulattal kialtattam a tüzet. Amint bírtak,rohantak felém.
Kagome meg akart ölelni,de amint hozzámért,elkapta a kezét.
-Úristen! Tűzforró!-suttogta alig hallhatóan,de csodák csodájára mindenki megértette.
Felnéztem az égre. Csodálatos kék színben úszott és a felhők gyönyörűek voltak. Biztos azért gondoltam ezt,mert éreztem,utoljára látom ezeket az apró csodákat.
A sebeim súlyosak voltak ráadásul kezdtem megérezni,h milyen forró is tudok lenni egy ilyen csata után. A tűz belülről égetett,a sebeim csíptek. Nem bírtam tovább,de nem sikoltoztam a fájdalomtól,pedig leginkább arra lett volna kedvem...megmozdulni sem tudtam.
Elmosolyodtam és búcsút vettem az élettől. Amikor becsuktam a szemem és vártam a Halál angyalát erős fájdalom nyilalt belém. Megmozdítottak,jobban mondva felemeltek.
De ez lehetetlen! Tűzforró vagyok,lehetetlenség hozzámérni!-gondoltam. Hűs szellőt éreztem az arcomon. Mozogtunk. Hogy bírhat a kezében tartani?
Azonnal kipattant a szemem. Kouga karjaiban feküdtem,aki szélsebesen rohant valami felé. Éreztem az égett hús szagát,de nem tudtam mit csinálni,még beszélni sem volt erőm...megint elájultam.

Arra ébredtem fel,h Kouga letett a földre. Láttam a kínt az arcán. Körbenéztem. Hát persze! Víz! Hogy én erre nem gondoltam!
Megint felemelt.
-Bocsáss meg,Ikera!-mondta és beledobott a vízbe.
Alámerültem. A víz körülöttem sisteregve párolgott. Hűsítette a testem,éreztem,ahogy a tagjaimba visszatér az élet. Percekig is a víz alatt voltam,mégse fuldokoltam. A víz szintje egyre jobban csökkent. Pár másodperc múlva leért a lábam a tó aljára,megint pár másodperc múlva már kilátszott a fejem,azután a derekam,a lábam,egészen addig,amíg a tóból nem maradt más,mint egy száraz kis földterület. De megtette a hatását,visszanyertem a normális testhőmérsékletem. Sajnos a ruhám cafatokban lógott rajtam,hisz lehet,h én kibírtam a tüzet,de a ruha nem tartozik a hosszantartó dolgok közé...Megláttam Kougát. Mosolygott és nagyon boldog volt,h sikerült neki,nem veszített el örökre...
Küldtem neki egy mosolyt,majd elájultam.
Amikor magamhoz tértem,Kaede anyó ápolgatta épp a sebeimet. Már elég szépen begyógyultak és már nem is fájt semmim.
Túléltem! Sikerült! Megöltem Narakut és életben maradtam!-nagyon boldog voltam.
Amint kész lettem a bekötözéssel,kimentem a kunyhóból.
Hétágra sütött a Nap. Elmosolyodtam. Nem tudtam elhinni,h sikerült. Leültem egy farönkre és csak nézelődtem,mintha mindent most látnék először. Sétálgattam a faluban,mindenki meghajolt előttem, én meg csak mosolyogtam. A falu végében épp a többiek játszadoztak Kirarával,amikor Sango észrevett. Kirara ráugrott,ellökte,és nyalogatni kezdte az arcát. Ő csak nevetett,majd felugrott és elindult felém. Mindenki utána nézett,h merre megy,és akkor megláttak engem...

Mindenki körberohant,körbepuszilgatott,még Miroku is megkísérelt egy tapizást,de abban a pillanatban,ahogy felemelte a kezét,Sango leverte a Csonttöröjével,és folytatta a nevetést,mintha ez lenne a legtermészetesebb a világon. Én csak nevettem,és ölelgettem őket.
InuYasha is megjelent.Amint meglátott,odarohant és megölelt.
Nagyon örültünk egymásnak.
Elmesélték,h 4 napja voltam kómában,addig meg sem mozdultam. Mindenki az ágyam mellett őrködött,őrízte az álmom. Nagyon hálás voltam nekik,mindent nekik köszönhettem!
Kouga is megjelent.
-I..Ikera...-megállt és nem hitt a szemének. Odamentem hozzá és megcsókoltam. Mindenki elpirult,de nem fordultak el. Mindannyian mosolyogtak,még InuYasha is. Tudta,h nekem Kouga mellett van a legjobb helyem. Elengedett,beletörődött...
-Eljönnél velem...sétálni?-kérdezte bátortalanul Kouga.
-Persze! Hiszen te vagy az én hősszerelmesem!-mondtam,mire elpirult,de ő is megcsókolt.
Már mélyen az erdőben jártunk,amikor megállt és leültetett.
-I...Ikera...Azért...azért...a..azért...-dadogott,mire én csak mosolyogni tudtam.
-Miért,Kouga?-kérdeztem bátorítón és megsimogattam az arcát.
-M..Mert szeretném...megkérdezni..hogy...
-Hogy?
-Hogy...lennél-e a feleségem...-nyögte ki végre a nagy kérdést.
-Oh...mondtam,de több nem is jött ki a számon.
-Tudtam én! Nem akarsz...
-Nem Kouga! Én akarok!-mondtam,de Kouga csak folytatta,mintha nem is hallana engem.
-Nem akarsz hozzámjönni,megértem,hogy nem akarsz...
-De akarok!
-Nem akarsz hozzámjönni...számítottam erre...-folytatta,meg se hallva,h mit mondok...
-KOUGA! HOZZÁD MEGYEK FELESÉGÜL!-kiáltottam rá. Végre idefigyelt.
-Hozzámjössz?-kérdezte boldogan.
-Igen,ezt próbálom neked elmagyarázni percek óta!-mondtam,mire ő megcsókolt és az ölében vitt vissza a faluba.

Visszaérve elmeséltük a többieknek a nagy hírt. Mindenkit meghívtunk a menyegzőre. Pontosan két hét múlva tartottuk az esküvőt,Kouga a legszebb fekete ruháját vette fel,amiben nem tagadom,igazán helyes volt! Rajtam hosszú,fehér ruha volt,többméteres fátyollal a hátam mögött,amit Sango és Kagome hozott utánam. Ők is nagyon gyönyörűek voltak. Az oltárhoz InuYasha vezetett. Ő is boldog volt,örült neki,h én is majd kicsattanok a boldogságtól. Kaede anyó adott össze minket. Számomra építettek a falu lakói egy gyönyörű házat,ahol a 'megmentőjük' élheti le életét. Odaköltöztünk Kougával és rendkívül boldogok voltunk. 1 év múlva 2 taggal bővült a családunk. Ikrekkel. Egy kisfiúval és egy kislánnyal. A kislány az én hatalmamat örökölte a tűz fölött,a kiskópé meg az áramot uralta. Mindketten gyorsak és nagyon szépek voltak. Imádtuk őket. Amikor már picit nagyobbak voltak,az egész csapattal útra keltünk és hazalátogattunk a szüleimhez. Amikor megláttak,az örömtől könnyekben törtek ki. Pár hónapot töltöttünk náluk, ők 'kiunokázták' magukat,mi pedig hazaindulás előtt megígértük,h sűrűn látogatjuk majd őket. Szívszorító volt a búcsú,de nekem már nem itt van az otthonom. Az én életem már a faluban van,a barátaimmal,a kisbabáimmal és a férjemmel...örökre odatartozok már...


THE END

utóirat:

 Sango és Miroku látva a boldogságunkat,egymásra találtak. Született három gyerekük,2 fiú és 1 lány. Miroku megkapta amit akart. Egy gyönyörű feleséget és három piciny lurkót is.
Miután InuYasha lemondott rólam,közelebb került Kagoméhez. Mivel (hála nekem) Kikyou már nem zavart bele kettejük alakuló kapcsolatába,ők is boldogan élhettek,végre együtt,végre békében. Ők is családot alapítottak és beköltöztek a faluba. InuYasha a Szent Ékkő segítségével emberré vált, így az ékkő megszűnt létezni,mindenki nyugodtan élhetett a családjával,a barátai körében...