A következő nap a suliban olyan nap volt, amit se Keiko se Hikari se a suli de főleg a fiúk nem felejtenek el egyhamar. Természetesen a fiúk megint rászálltak Hikarira, de most nem úgy történt minden, ahogy tegnap. Gino és Kameko ért oda elsőnek Hikarihoz és természetesen megint megkörnyékezték:
 - Szia, járnál velem?
 - Hello, kérlek velem, járj!
 - Még mit nem! – válaszolt vissza Hikari. – Alig ismerlek titeket, és ahogy látom nem is, akarok megismerkedni veletek. Milyen jogon kéritek, hogy a barátnőtök legyek?
 - Hát mi vagyunk a suli legmenőbb diákjai!! – válaszolta egyszerre a két fiú, és ezért kell a barátnőnknek lenned!
 - Inkább egy svábbogár, mint ti! – válaszolta csípősen Hikari.
 - Hogy képzeled?! – Kapták fel a vizet a fiúk. – Hiszen mi vagyunk a legszebbek az egész suliban!!
 - Persze! – felelte nagy nyugalommal a lány. - A római pápának meg kerekei vannak és gurulva megy a zsinagógába.
 - TE, TE! – förmedtek fel a fiúk. – Ezt még úgy is visszakapod!
 - Amikor utoljára ezt hallottam egy élelmiszerüzletben voltam. Kenyeret vettem és a boltosnak nem volt aprója, hogy vissza tudjon adni. Akkor mondta, hogy: Majd visszakapod!
Két év telt el, azóta se adta vissza.
 A fiúk azt hitték, felrobbannak, pedig még csak most jött a hab a tortára. A fiúk körülnéztek és látták, hogy az egész iskola ott van a hátuk mögött. Mindenki dőlt a röhögéstől, egyesek majdnem megfulladtak a kacagástól, mások meg már sírtak a maradék meg a hasát fogta.
 Ekkor Keiko sétált oda Hikarihoz. Cinkosan egymásra kacsintottak és összecsapták a tenyerüket.
 - Szép munka! – dicsérte Hikari Keikot. – Ügyesen idecsődítetted a sulit.
 - Köszönöm. Nem volt nehéz, csak annyit kellett mondanom, hogy: Gyertek velem, ha akartok valami vicceset látni! És már jöttek is. De az igazi dicséret téged illet!
 - Köszönöm. – felelte Hikari .
Ekkor egymásra néztek és elkezdtek kacagni. Sajnos becsöngettek és elkezdődtek az órák. A fizika tanár is tartogatott egy kis meglepetést, de nem olyat, amit Keiko és Hikari a két fiúnak, hanem egy röpdolgozatot. Mindenki pokolba kívánta volna a tanárurat, de a lányok tréfája után nem érdekelt senkit a doga, hiszen elmondásuk szerint: Ezért már megérte eljönni!
 Amint vége lett a napnak, a tegnapi ígéretét megtartva Hikari haza akarta kísérni Keikot, de ekkor egy banda fiú állt eléjük. Az élükön Gino és Kameko állt.
 - Leégettetek minket az egész suli előtt, most meg fogtok fizetni! – szólt Kameko.
 - Nem fog menni. – szólt halál nyugodtan Hikari. – Nincs nálunk pénz.
 - Te kis nyavalyás féreg!!! – és már meg is akarta ütni Hikarit, de valaki megfogta a kezét.
 - Nem hallottad még, hogy lányokat nem illik bántani?!
 - Még is ki a fene vagy te?- kérdezte Kameko és már fordult is, hogy megüsse azt, aki megfogta a karját, de a másik ügyesebb volt, kitért a támadás alul.
Ekkor látta meg Kameko, hogy ki is a titokzatos fiú. Ijedten mondta ki a nevét:
 - U….U……..Urameshi!!!!! – dadogta Kameko.
 - Ahogy mondod! És kifejezetten utálom, ha valaki bántani akarja Keikot és a barátnőjét. – szólt Yusuke.
 - És Yusukéval együtt mi sem szeretjük, ha lányokat bántotok! – szólt Kurama és Kuwabara, akik ekkor bukkantak elő Yusuke háta mögül.
 - Takarodjatok, ha kedves az életetek, és meg ne lássam, hogy még egyszer bántjátok Keikojékat! – kiabált Kuwabara az éppen menekülő fiúk után.
 - Kösz Yusuke. – szólt vidáman Keiko.
 - Áh, szóval te vagy Yusuke!!!! – szólt Hikari. – Szervusz! Én Hirojuki Szemida vagyok, de szólítsatok Hikarinak!
 - Szia Hikari! Én Yusuke vagyok, ők pedig… De ekkor Hikari közbevágott: - Kurama és Kuwabara ugye?
 - Igen, de honnan tudod? – kérdezte Kuwabara meglepetten.
 - Keiko már mesélt rólatok. – mosolygott Hikari. – De van még egy negyedik is a „bandátokban” nem? Valami Hiei, ha jól emlékszem. Ő hol van?
 - Hiei már régóta az alvi…- de akkor Kurama befogta Kuwabara száját.
   - Te ostoba, ez a lány nem tud a szellemvilágról! – súgta Kurama Kuwabara fülébe.
   - Ja tényleg! El is felejtettem!
 - Egyébként miért támadtak rátok ezek a fiúk. – kérdezte Yusuke.
 Ekkor Keiko és Hikari összenézett, s elkezdtek kacagni.
 - Mi ennyire vicces? – kérdezte Kuwabara értetlenül.
 - Gyertek fel hozzánk! - szólt Yusuke - Majd ott mindent elmesélnek a lányok. Ugye jól mondom?
 - Naná – felelték egyszerre, és mindannyian elindultak Yusukéjék háza felé.
 Alighogy bementek a házba, már hallatszott is a nevetés a szobából.
 - Hát, mit mondjak! – mondta Yusuke, bár még alig kapott levegőt. – Te aztán vagy egy csaj! Nem mindenki merne beolvasni ezeknek a fiúknak!
 - Ugyan miért? – kérdezte Hikari meglepetten.
 - Ezek a fiúk verekednek a legjobban, a suliban! – válaszolt Yusuke.
 - EZEK???!!!!! – kiabálta Hikari – A nagymamám is jobban verekszik!!!!
 - Lehet, de attól még ők a legjobbak a suliban. – mondta Kuwabara.
 - Kurama! Olyan csendes vagy. Minden rendben? – kérdezte Keiko aggódva.
 - Á! Nincsen semmi baj, csak elbambultam. – válaszolta Kurama. – Az év végi vizsgák előtt gyakran előfordul.
 - Tanúsíthatom! – helyeselte Kuwabara. – Mostanában tényleg nagyon bambula.
 - Kösz Kuwabara! – válaszolta Kurama kicsit fintorogva.
 - Hát igen. Nálunk se kutyák a témazárók! – sóhajtott Keiko.
 - Te csak hallgass kisokos!- szólt Yusuke. – Két éve, hogy hibátlanak a dogáid!
 - De csak, mert tanulok. – válaszolta hetykén Keiko. – Bár Hikarinak nehezebb. Ő csak alig két napja érkezett.
 - Ez igaz. – válaszolt Yusuke. – Egyébként hogyhogy most, a tanév végén váltottál sulit?
 - Ha nem baj erről nem szeretnék beszélni. – válaszolta kissé szomorúan Hikari. – Ha nem bánjátok, most hazamennék.
 - Persze menj csak. – válaszolta Keiko. – Majd holnap találkozunk!
 - Rendben. – szólt Hikari és kilépett az ajtón.
 - Talán valami rosszat mondtam? – kérdezte Yusuke.
 - Á, dehogy is. – mondta Keiko. – Midig így viselkedik, ha erről kérdezzük.
 - Hát elég furi lány. – mondta Kuwabara.
 - Nem tudom. – szólt közbe Kurama mindenki meglepetésére. – Nekem olyan furcsa érzésem van.
 - Sejtem mire gondolsz! – szólt Keiko. – Nekem is furcsa érzésem van amikor a közelemben van. Na mindegy nekem haza kell mennem, otthon már biztosan aggódnak.
Majd pár perc elteltével Keiko felkiálltott:HÉJ!!!!!!! MEGVAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
 - Mi van meg? – kérdezték egyszerre.
 - Mi lenne, ha bemutatnám Hikarit Yukinának. Akkor mind a hárman jól járnánk.
     1. Hikarinak jót tenne a környezetváltozás.
      2. Yukinának lenne egy új barátbnője.
        3. És én is láthatnám őt újra.
 - Ez nem is rossz ötlet. – válaszolta Kuwabara. – És én, láthatnám az én kedvesemet!!!
 - Nem Don Huan! – fogta le Yusuke barátját. – Ez a kiruccanás csak a három lánynak szól, ráadásul mi nem is leszünk itthon.
 - Akkor ezt megbeszéltük– mosolygott Keiko. – Jó éjszakát mindenkinek!
 - Neked is! – válaszolták mindannyian.
 
Eljött a vizsgák napja. Az elején mindenki izgult, de miután megírták már látható volt a megkönnyebbülés a diákok.
Hikari és Keiko is megkönnyebbült. Hazafelé menet Keiko közölte Hikarival az ötletét:
 - Figyi! Mi lenne, ha a tanév végén kiruccannánk a hegyekbe? Lakik ott egy barátnőm és szeretnélek bemutatni neki.
 - Király!! Úgy is rég jártam már a városon kívül. – válaszolta boldogan Hikari.
 - Akkor holnap megbeszéljük a részleteket, rendben?
 - Okszi! – válaszolta Hikari.
 

 Elérkezett a bizonyítványosztás napja. A gyerekek már alig várták, hogy elkezdődjön a nyár és ettől a pillanattól, már csak egy órát kellett kibírniuk. Az osztályfőnök sajnos fél órás szónoklattal kezdte az egészet, ami halál uncsi volt. Ám amikor rátért a bizonyítványosztásra kettő nevet is kiemelt:
 - Kedves gyerekek! Kettő bizonyítványt szeretnék kiemelni a többiek közül. Az egyik, mint ahogy már megszokhattátok Keikojé, aki ezúttal is Szín ötös. A másik az újdonsült osztálytársatoké, Hikarijé. Attól eltekintve, hogy csak most költözött ide, ő is szín ötös bizonyítvánnyal térhet haza.
 A diákok meglepődtek a híren, de nem sokáig törődtek vele, mert tíz perc múlva, már el is kezdődött a szünet. Mindenki örült, hogy vége a tanévnek.


 Másnap ígéretüket megtartva a lányok elmentek a hegyekbe Yukinához. Genkai anyó már várta őket.
 - Szervusztok, örülök, hogy újra látlak Keiko.
 - Én is Genkai mester. Ő itt Hikari, az új barátnőm.
 - Jó napot asszonyom! – köszönt udvariasan Hikari.
 - Szervusz gyermekem, de ha kérhetem, szólíts Genkainak.
 - Rendben Genkai. – mosolygott Hikari.
 - Yukina? – kérdezte Keiko.
 - Mindjárt itt lesz. – válaszolta Genkai. – Addig gyertek, igyatok meg egy csésze teát.
 - Köszönjük szépen! – válaszolták egyszerre a lányok.
Bementek a házba, ahol már várta őket a friss, forró tea.
Leültek, s elkezdtek beszélgetni.
 - Hogy van az a félnótás Yusuke. – kérdezte Genkai.
 - Köszöni szépen jól. – válaszolta Keiko. – Most éppen Kuwabarával ment el három hétre nyaralni. Mivel az édesanyja csak iszik és iszik, Kuwabaráék felajánlották, hogy elviszik nyaralni. De azért hiányzik neki a harc. Látszik rajta, hogy hiányolja azokat az izgalmakat, amelyeket Szellemdetektívként élt át.
 - Értem. – válaszolta Genkai.
 - Elnézést, de mi az a szellemdetektív? – kérdezte Hikari.
 - Hoppá!! – kiáltott fel Keiko. – Elfelejtettem, hogy nem szabad tudnia erről.
 Ekkor Keiko szerencséjére megjelent az ajtóban Yukina. Mind a ketten örültek, hogy újra láthatják egymást. Keiko bemutatta Yukinát Hikarinak. A két lány hamar összebarátkozott és hamarosan ők lettek hárman a legjobb barátnők. Sokat nevettek, kirándultak egyszóval nagyon jól érezték magukat. Igaz történt néhány furcsaság pl.: Keikonál a tűzhely lángja egy méteres tűzoszloppá lett, és Yukinánál is a tulipánpalánták háromszor akkorák lettek, mint egy átlagos tulipán, de attól még nagyon jól érezték magukat.
Ám egy nap hihetetlen dolog történt. Hikari egy elképesztő dologgal állt elő. Éppen kint piknikeztek az erdőben.
 - Lányok, figyeljetek egy kicsit! – szólt Hikari
A két lány meglepődött, hiszen a hangja bizonytalanságot tükrözött.
 - Háááát, egyszer túl kell esni rajta és különben sem lehet örökre eltitkolni a dolgot…….
 - MONDJAD MÁR!!!!!!!!!! - kiabálták a lányok.
 - Szóval ti, pontosabban mi hatalmas varázserővel rendelkezünk.
 A két lány elkezdett röhögni és csak kacagtak és kacagtak. Nem vették komolyan a dolgot.
 - Hát persze! – szólt Keiko. – Nekem világ életemben nem volt semmiféle erőm!
 - És én sem vagyok egy harcos típus. – mosolygott Yukina.
Ekkor Hikari arca megváltozott. Eltűnt a bizonytalanság és felváltotta a harag és a komolyság.
 - Én nem viccelek! – mondta most már határozottan. – Mind a hárman hatalmas erővel rendelkezünk. Yukina! Emlékszel, hogy megnőtt az a tulipán múltkor a kertben! És nálad Keiko! A tűzhelynél a lángja hatalmas tűzoszloppá lett.
 Ekkor a lányok abbahagyták a nevetést. Nem szívesen, de el kellett ismerniük, hogy Hikarinak igaza van. A három lány arcán, most megjelentek a kétségbeesés jelei.
 - Honnan veszed ezeket? Honnan tudsz ilyeneket rólunk? – kérdezte Keiko félénken.
 - Én is nemrég jöttem rá. Mielőtt megtudtam, hogy varázserőm van, már akkor rendelkeztem a fajom, a tündérek erejével. Ennek segítségével tudtalak megismerni titeket. Keikora akkor kezdtem el gyanakodni, amikor Susaku elrabolta a rovarsípot. Amikor megmenekült Iwamoto ollójától, akkor lettem biztos a dologban. Ahoz, hogy ilyen pajzs, ami megmentette az életedet, nem csak az kell, hogy egymásra gondoljatok, hanem hogy mind a kettőtöknek legyen ereje. Az egyiknek spirituális, a másiknak pedig varázsereje, ezért is ritkák az ilyen pajzsok.
 Akkor tudtam, hogy Yukina a másik, amikor a bátyjád elmesélte hogyan is kerültél a földre és miért.Innen tudtam, hogy te vagy a második.
 Ezután mély csend következett. A némaságot Yukina törte meg:
 - Te tudod, hogy ki a bátyám?- szólalt meg félénken.
 - Igen, és kérlek, ne hibáztasd őt, azért amiért nem mondta el neked. A bátyád neve: Hiei
 - Hogy mi? Hiei lenne a bátyám?
 - Igen, sajnálom, hogy tőlem kellett megtudnod. De ez most kivételesen mellékes. Meg kell tanulnunk használni az erőnket, ha le akarjuk győzni a gonosz szörnyeket.
 - MI? Betoppansz az életünkbe, előadod, hogy varázserővel rendelkezünk, aztán azt várod el, hogy harcoljunk? Nem gondolod, hogy ez a pofátlanság magas foka? – fakadt ki magából Keiko.
 - Lehet, hogy ez most túl sok nektek, de... – ekkor Keiko félbeszakította Hikarit.
 - Nem lehet, hanem biztos! Ez nekem túl sok. – Azzal elviharzott be az erdőbe. Yukina is szép csendesen felállt és elindult az ellenkező irányba. Hikari szomorúan nézett utánuk, majd elindult ő is, be az erdőbe. Közben elmerült a gondolataiban: - Lehet, hogy tényleg túl sok volt ez nekik. Talán nem kellett volna velük ilyen hamar közölni a dolgot. – Ekkor egy sziklához ért, amelyről rá lehetett látni a tengerre. A lemenő napban a tenger pirosan izott. Igazán gyönyörű volt, de még ez sem oszlatta el Hikari kétségeit.
- Lehet hogy tényleg nem kellett volna elmondani, de nem tehettem mást. Azelőtt kell összeállnia a csapatnak, mielőtt még eljön………………………..