Egy tiltott szerelem


Szokványos napnak indult a mai nap. Egy felhő sem volt az égen, a nap szépen sütött… Minden tökéletes volt. Ám ekkor egy hang törte meg a csendet. De nem akárhol szólalt meg ez a hang: a „szörnyek otthonában”.
 -Bumm! – hallatszott a kapu előtt. Egy furcsa szerzett sétált be a kapun, egyenesen a szörnyek fajának vezetőjéhez indult. Arcát egy köpeny takarta el, csak a szája látszott.
 - Beengedtem magam, ha nem baj. – szólalt meg az ismeretlen.
 - Hogy merészelsz ide bejönni, mit akarsz? – szólalt meg a szörnyek fajának vezére.
 - Egyszerű az indok, csatlakozni akarok hozzátok.
 - Hmm. – mosolyodott el a vezér. – Az nem ilyen egyszerű.
 - Ugyan miért ne lenne az? – kérdezte a szerzett. – neked szükséged van rám, én meg csatlakozni akarok. Mi ebbe a bonyolult?
 - Miből gondolod, hogy nekem szükségem van rád? – kérdezte a vezér.
 - Egyszerű. Tudtommal sok olyan szentély, varázskönyv, kripta van, amit nem tudtok kinyitni, mert azokhoz csak az én fajtámnak van meg az ereje. Jól mondom? – a szerzett arcán ekkor egy kis mosoly jelent meg.
 - Tetszel nekem kisember. - szólalt meg a szörny miközben egy mosoly jelent meg az ő arcán. – Már a stílusod is szörnyhez méltó. Ám legyen, beléphetsz a szörnyek szövetségébe, de el kell előbb sajátítanod a varázslatok és a szabályokat.
 - Ez csak természetes. Mikor kezdődik az edzés?
 - Csak ne ilyen sietősen! Előbb szeretném tudni a nevedet, aztán akkor kezdesz, amikor akarsz.
 - Rendben, de előbb lenne egy kérésem: Nem akarom, hogy Xellos tudjon az ittlétemről. Ez az egyetlen kérésem.
 - Hmm….Furcsa kérés, de legyen. Teljesítem óhajod, üdvözöllek a szörnyek között! – azzal felényújtotta a kezét. – De most te jössz, áruld el mi a neved!
 A szerzett is a szörny felé nyújtotta kezét, kezet ráztak, majd levette az arcát takaró köpenyt, majd így szólt : A nevem Philia.